Elengedni, de hogyan?

Ha valakit elveszítettünk, akit szerettünk, a lélek azonosulással gyógyul. Egyszer csak észrevesszük, hogy bizonyos tulajdonságait, mozdulatait öntudatlanul is átvettük annak, akit nehéz elengedni. Valami apró gesztust, hangsúlyt vagy mindennapi szokást. Például úgy terítünk, úgy hajtjuk össze a szalvétát, ahogy az elhunyt édesanyánk tette. Valamit föltámasztunk abból, aki elment. 

A pszichológia ma már tudja: akkor ér véget a gyász időszaka, az elengedés folyamata, amikor az ember azt veszi észre magán, hogy valamit pont úgy csinál, ahogy a számára fontos, általa elveszített személy annak idején, és ráeszmél arra, hogy egy darabkát belőle beépített az énjébe. Őt már nem kapja vissza, de valamit belőle mégis megőrizhet haláláig. Így folyamatosan össze vagyunk kötve mindazokkal, akiket valaha szerettünk, mert a lelkünkben ott van az emlékük, és a viselkedésünkben néhány motívum, amiről tán magunk se tudunk, mert nem tudatosítottuk ezeket. De ha megfigyeljük, rájöhetünk, hogy mit támasztottunk fel azokból, akiket elveszítettünk és megsirattunk. / Bagdy Emőke/

Gyászfeldolgozás egyedül
Gyászfeldolgozás egyedül

Mindig fájdalommal jár, de egyben felszabadít is. Sírunk, dühösek vagyunk, csalódottak és szomorúak... Ez az elengedés.

Ami mindig is egyenlő volt azzal, hogy meg változott az életünk, hiszen valaki elment, valami elmúlt. Elmúlt egy szerelem, vagy egy emberi élet. Szívszorító érzés, amin többször keresztül megyünk az életünk során. Nagyon sok gyászoló embert, fiatalt-időset egyaránt láttam megküzdeniük a gyásszal, a veszteség feldolgozásával. Küszködve a könnyeikkel, rég nem találkozott rokonok egymásra borulva, támaszkodva vigasztalták egymást.

Minden búcsúzás nehéz, de ezen elengedések után előbb a szív enged...majd elenged, mert nem bírja tovább. Egy idő után minden seb beforr, és újra éled az életed. Megnyugszol, megkönnyebbülsz. Érdekes látnom gyászolókat a temetés után fél év-egy év elteltével. De talán már a temetési szertartás után is érezhető, látható az embereken ez a fajta megkönnyebbülés érzés. A fizikális lezárás, hogy eltemettük'. Ez kell, hogy el tudd engedni. Ugyan így kell az élet minden más területén is a  lezárás és elengedés fázisai. 

zomborzsuzsanna.hu
zomborzsuzsanna.hu